2014. december 31., szerda

Lila a hajban

Annyira szép szín! Elegáns, merész, vad, érzéki, romantikus! És mégis a legnehezebb szín, amit a fodrásztól kérhet egy vendég!
Őszinte leszek, és bevallom személyes csalódásaim sorozatát ezzel a színnel. Kipróbáltam Wellát, L'Orealt, Lisapot, Schwarzkopfot, Londát, Revlont, Alfaparfot, de még Silkyt is, hogy a többit ne is említsem! Ezek mind festékekben, mind színezőikben hatástalanok voltak. 


De miért ilyen nehéz?

Írtam már egy régebbi bejegyzésemben a színelméletről és a színpigmentek méreteiről. A lila hajszín esetében arról van szó, hogy nem lesz elég kék. Erre megoldásnak a Silky lila mixtonját tudom ajánlani, hogy elkerüljük a vörösödést, mivel ez a mixton a hajfestékhez adagolva nagyszerűen lilásítja még a rézvörös hajat is. Természetesen a lila színt üti a sárga, ami a hajban mindig jelen van, ezért a lilára szánt tincseket érdemes teljesen elszínteleníteni előtte, így több esély van arra, hogy a piros és kék pigmentekből nem csak a piros fog látszani. Lehetséges az, hogy festés után, utólag rászínezünk még kék színezővel/samponnal, de az sem tartós nem lesz, sem látványban nem fogja megközelíteni a kívánt lila színt. Ezért mindenképpen érdemes a lila hajat egy kékesebb, de lila hajszínezővel még bemosni, hogy legalább szárításig lilának hasson a haj, így ráér egy későbbi mosás alkalmával bevörösödni.
Ezt a későbbi bevörösödést lehet elkerülni hamvasító samponokkal, mint a Schwarzkopftól a Schauma ősz hajra samponja, vagy a sokkal kékebb Kalos ősz hajra való samponja. Persze folyton számolni kell itt is arra, hogy a lila nem lesz annyira tündöklő, mint a fodrász székében volt, hanem egyre jobban mattul, egyre jobban szürkül, vörösödik.

Másik lehetőség

A másik lehetőség, amiről kevesen beszélnek, hogy lila színű póthajat helyezünk a hajba, lehetőleg futurát és ne emberit. Jó esetben lesz olyan tincs, ami takarni fogja a tövet, ahol látszódhat a trükk, rosszabb esetben nem élhetünk ilyen módszerekkel. Előnye, hogy nem fog mattulni, vörösödni a hajszín. Hátránya, hogy a futura hajat nehezebb kezelni, mint az eredeti emberi hajat.

A lila esetében a kevesebb mindig több állítás teljesen megállja a helyét. Pár lila tincstől lilásabbnak fog tűnni a hajszín.

2014. december 30., kedd

HAJ 2014

2014 utolsó napjaiban járunk. Egy kis visszaemlékezéssel felidézem az idei nagy trendeket.

Csapzott Kleopátra-frizura

Sokan választották idén ezt a stílust. Rendezett és igényes vágás, de a mindennapi törődést látványosan nélkülöző viselet. Akármennyire is furcsán hangzik, de nálam is kértek olyat, hogy ne fésüljem ki és úgy szárítsam meg, hogy szélfútta legyen.


Ombre

Nevezhetjük lenőtt hajnak is, de ennél többről van szó! Bevallom, hogy nehéz szép ombrét készíteni, hogy a színek passzoljanak. Lényege ennek a trendnek abban rejlik, hogy a hajvégek elütnek egy fokozatos átmenettel a tőtől. Leggyakrabban a természetes ombrét, amolyan "napszítta" stílust kértek tőlem, aminek a lényege abban rejlik, hogy a végek fokozatosan világosodnak pár árnyalatot.


Bubi természetesen

Idén a természetesség és a természetesnek hatás mindenkinél első számú szempont volt. Így a bubinál is. A színekkel nem volt sok játékom, de a vágásnál oda kellett figyelnem.


Hosszú haj

A hosszú hajú vendégeim is még hosszabbat kívántak. De nem csak tőlem, mert jártamban keltemben mindenhol valamilyen módszerrel hosszabbított hajakat láttam. Hosszabbításnál előnyt élvezett a természetes ombre.


Színes ombre

Még mindig ez a furcsa nevű frizura, az ombre. Aki mégis bevállalta, a vöröset választotta, de igény lett volna a kékre és zöldre is, de az végül nem valósult meg.


Váltott hajszín, rövid hajra

Amire leginkább az jellemző, hogy tarkóban sötétebb a hajszín. Idősebb, rövidebb hajú vendégeimnél nagy sikert aratott. A tarkót akár lehet az eredeti hajszínen hagyni, és akkor elég csak a fejtetőt világosítani, festeni valamilyen másik színre. Előnye, hogy kevésbé látványos a lenövés.

2014. december 29., hétfő

Egy szalon

Egy szalon...

...csupa agyalás. Kezdve a szolgáltatások köreitől az adózási formákon át az árak kitalálásáig. Milyen színű legyen a fal? Hogyan csábítsam be a vendégeket? Olcsó, vagy drága? Milyen akciót vezessek be?

...nagyon nagy felelősség. Akár dolgozóként, akár tulajdonosként, de olyat kell kockáztatni, ami még nincs a birtokunkban: vagyis a vendégek elégedettségét. Tulajdonosként felelősek vagyunk mindenért! És dolgozóként is!

...hatalmas kihívás. Megfelelni árban, szolgáltatásban, minőségben a vendégek óhajainak, kívánságaiknak. Folyton a versenytársakra, trendekre, divatokra figyelni.

...álmok megvalósulása. Nem csak egy jól megszerkesztett konty egy esküvőre, vagy szalagavatóra, hanem ennél mindennapibb álmok is megvalósulnak percről-percre.

...maga a szabadság. Ott mindenki saját maga lehet a dolgozóktól a tulajon keresztül a vendégekig!

...rengeteg kreativitás. Mit akarok? Mit csinálhatok? Hogyan valósítsam meg?

...az (nem) csak egy szalon.



2014. december 17., szerda

Samponok

Mik is a tenzidek, mi közük a samponokhoz, és mit tudnak?


A fejbőr szennyeződés zsírokból, sókból, fehérjéből, festékanyagokból, porból, keményítőből és mikroorganizmusokból áll.


A haj szennyeződéseire úgynevezett tenzidek rakodnak, amik oldják és emulgeálják a szennyeződéseket, ekként a vízben lebegésben tartják őket, ezáltal megakadályozzák a visszatapadást. A mai modern samponok tartalmazzák ezeket a tenzideket, amelyek felületaktív anyagként viselkednek, vagyis az olajos és vizes felület között egy összekapcsoló réteget alkotnak. A tenzidek jól nedvesítenek és elősegítik a habképződést. Sok esetben ez a samponok hátoldalán található Sodium Laureth Sulfate-ként ismerős lehet. Ezt tarlmazza nem csak a sampon, de a tusfürdő és a fogkrém is. 


A samponok tenzidjei lerakódnak a határfelületen, majd cseppekké alakítják a szennyeződést. Az öblítést különösen fontos! Alaposan ki kell öblíteni a hajból a sampont, mert a fixálók és színezők nem tudják a hatásukat kifejteni, ha azokat a tenzidek körülveszik. Többek közt ez lehet az oka, hogy a legjobb minőségű hajlakk is összeesik a hajon, illetve emiatt nem fogja be a festék a hajat, bármennyit kentünk is rá. A száradó sampon irritálja a hajat, és a fejbőrt, ezért is kell jól kiöblíteni.

2014. december 15., hétfő

Egyiptomi hajviseletek

Egyiptomban mindennek volt jelentősége, úgy a ruházatnak, mint az építészetnek egyaránt. Ez alól a hajviselet sem volt kivétel. A hajviseletek csakúgy, mint manapság is, követték a művészettörténet irányait. A fejdíszek, hajviseleti formák kifejezték a társadalmi rangot és származást. A talált műkincsek, múmiák, falfestmények, festett agyagedények és a részletes leírások bizonyítják az egyiptomiak fejlett hajdíszítő és kozmetikai tudományát.

Kezdetben, az Ó-birodalomban még saját hajat viseltek férfiak és nő is, amit a parókák és egyéb fejvédő alkalmatosságok váltottak fel. Az egyiptomi kultúra fejlődését évezredeken keresztül pontosan nyomon követhetjük a fennmaradt temérdek műemlékekből.

Női hajviseletek

Az Ó-birodalomban még saját fürtökkel rendelkeztek, amit a végére a paróka váltott fel. Abroncsokkal, aranyszállal, olykor gyöngyökkel díszítették. Nagyszerűen értettek a csatokhoz, így a fésűk mellett a csatok is segítettek a parókát összetartani, rögzíteni. A kultikus Kleopátra-hajviselet eredetileg parókából volt fonva, ezért volt annyira geometrikus.


Később elterjedt a homlokpánt is, ami egyrészt a haj megtartására, másrészt díszítésként szolgált. A homlokpántot még virágokkal is továbbdíszítették. Ehhez elsősorban illatos lótuszvirágot használtak, így ezt használták kezdetben parfümnek is.


Rangosabb családokban a hajdísz napkorong és kettős tolldísz is lehetett. A gazdag férfiak és nők is egyaránt hordtak süveg alakú koronát, elöl kígyó motívummal, amihez ékszergallért viseltek, amit uszettnek hívtak. A nők sminkelési szokásaikról a leghíresebb mellszobor, Nofretete királynő arca tanúskodik, de az arc festése mellett a kezüket-lábukat, sőt az egész testüket is díszítették.


Férfi hajviseletek

Az egyiptomi férfiak a hajukat vékony fonatokból, sodrott tincsekből alakították ki. Mint a nőknél, úgy a férfiaknál is általánossá vált a késő Ó-birodalomtól a parókaviselet. Mivel a fejbőrt a paróka alatt leborotválták, ezért ez elsősorban higiéniai ok volt, mert így tudták tisztán és a férgektől távol tartani. Persze ebből egy vallási rítus is kerekedett. A legrégebbi borotvakészletek, amik egyben maradtak, mert bronzból készültek közel 4000 évesek! Ezeknek általában a nyelük fából készült. A mindennapokban csipeszeket, hajcsavarókat, homokkövet, fenőkövet, bronztükröt elefántcsont fülekkel, valamint bronz és fa fésűket használtak. A papok nem csak a fejüket, de az egész testüket is leborotválták.


A parókákat mindenből készítették, mert kezdetben csak dekorálásra szolgált, ezért nem törődtek azzal, hogy mennyire hasonlít az eredeti hajhoz. A legnagyobb terjedelmű egyiptomi parókák az Új-birodalom idején voltak. A legnagyobb parókát a fáraó viselhette, míg az ureuszkígyóval és keselyűvel díszített parókát a családtagjai hordták. A hegyes, kocka alakú szakállon kívül az arcot teljesen borotválták, majd újrafestették. Az is előfordult, hogy álszakállt ragasztottak. Az isteneket hegyes, hajlított szakáll illette meg, amely felfelé csavarodott. Jellemző volt, hogy a legjobb parókákat emberi hajból készítették, legtöbbször rabszolgák hajából. A hajon kívül gyakori volt a gyapjú, gyékény, papirusz és pálmalevél rost. A parókákat feketére festették, amihez indigót és hennát használtak fel, de volt, hogy zöld, piros vagy kék színű volt a paróka.


A szakáll hossza is társadalmi rangot jelentett. A szakállfonatokat az Új-birodalom idejére lemásolták fémből, aranyból, amit csak a királyok és királynők viselhettek. A szobrokon még ma is látható egy-két királynő hosszú, felfelé kunkorodó szakállal.


A fiúk haját leborotválták, egy hosszú fonott, vagy csavart fürt kivételével, amit általában jobb oldalon hagytak meg. A teljesen leborotvált fej a szolgaság jele lett az Ó-birodalom közepétől.

2014. december 14., vasárnap

Sapik, másképp...

Télen nincs is nagyobb ellenség a fejünk bőrére, mint a hideg! Persze december még enyhe hónap, a nagy hidegek úgyis csak most fognak jönni, karácsony és újév után, de nem árt felkészülni rá! Akár még ajándéknak is megteszi a sapka. De hogy ne legyen unalmas mindig a nagymama kötött sapkáját hordani, ezért most megmutatom a 15 legtutibb sapeszát!


  1. Ebben a sapkában biztosan nem fog megfázni, szinte semmid ing gallértól felfelé!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 1. kép
  2. Csajok! Irigyeltétek, hogy a pasitok egy hét alatt olyan szakállat növeszt magának, hogy még Szibériában sem fázna az arca? Akkor ezt nektek!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 3. kép
  3. Nagy állatvédő vagy? Vagy csak szereted a kedvenceidet? Hord őket a fejeden!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 5. kép
  4. Újabban Agymenőket nézegetek, ha van egy kis időm, és el akarom valamivel verni Youtubon, így ezt a sapkát Sheldon biztosan szeretné...

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 7. kép
  5. Harcos beállítottságú vagy? És azt akarod, hogy ezt mások is észrevegyék, és hagyjanak békén? Na, ezzel megmutatod, de biztos, hogy nem fognak miatta békén hagyni!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 8. kép
  6. Gondolsz másokra is? Mondjuk a kutyádra is?

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 10. kép
  7. Ha nagy Marvel rajongó vagy, akkor ezt a sapkát imádni fogod!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 11. kép
  8. Nem Marvel, hanem inkább a Gyűrűk Ura jön be?

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 12. kép
  9. Ezt a babasapkát csak bevállalós anyukáknak ajánlom!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 13. kép
  10. A középkor király hely lehetett, bár én nem éltem volna akkor.

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 14. kép

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 15. kép
  11. Ha néha furcsa hangokat hallat a gyerek, imbolyogva jár-kel az utcán, mint akinek nincs meg a kéz-láb koordinációja, nyáladzik is mellé, akkor húzz a fejére egy múmia sapkát és a kölök viselkedéséhez rögtön menni fog a megjelenése is!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 16. kép
  12. Én ezt a sapkát maximum csak egy élő-halott buliba venném fel...

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 17. kép
  13. Ha bejön az afró, húzd fel ezt!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 18. kép
  14. Nagyon menő vikinges maszk...ööö... sapka.

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 20. kép
  15. És mivel karácsony lesz, vagy mifene, ezért utoljára Boldog Karácsonyt ezzel a sapival!

    25 téli sapka, ami annyira állat, hogy nyáron is hordanád - 19. kép

2014. december 13., szombat

Filmes hajak - kicsi háttérrel

A filmek nem csak a színészi alakítások miatt lehetnek emlékezetesek. Sok hölgy vendégem szokott egy-egy filmes hajra, hajszínre hivatkozni amikor a haját szeretné, hogy csináljam, de az még többször fordul elő, hogy a véleményemet kérik egy-egy filmes hajcsodával kapcsolatban. Most összegyűjtöttem a legismertebb hajakat, amik a filmvásznon fordultak elő.

Star Wars I. rész - Baljós árnyak (1999)

Natalie Portman eddigi szereplései alatt minden frizurát és minden hajszínt kipróbált már, de a George Lucas ragaszkodott a Star Wars-ban megszokott idióta frizurákhoz, amik nagyon feltűnőek, de semmi hasznuk, és nevetségesen festenek. Egy-egy paróka megalkotása állítólag több napot vett igénybe.

Star Wars (1977)

Kultusz film ez is, idióta hajakkal és jelmezekkel. A főhősnő, Leia (Carrie Fisher) az egész film alatt két brióssal a fülén mászkál, amit a bajor asszonyok méltán irigyelhettek, hisz ott dívott régen a feltekert fonott konty.

Kleopátra (1963)

Évtizedekkel ezelőtt született Elizabeth Taylorral egy történelmi életrajzi film, ami nem csak kasszasiker lett a nagyszerű színésznő miatt, de az ott látott haj még évtizedekig biztosan sokszor vágott frizura lesz. Tompán vágott egyhossz fazon tömör, összevágott frufruval. Nagyszerű film, nagyszerű hajakkal és nagyszerű színésznővel a vásznon. Nem hiába hívják ezt a fazont Kleopátra-frizurának a mai napig is.


A hercegnő (2008)

A filmben végig látványos hajköltemények, többségében parókák fordultak elő. Ezeket régebben rizsporral szórták be, mert a por távol tartotta a tetveket és némi tartást adott a hajnak. A filmes hajak a késő rokokót idézik, mely korban a hajakat bonyolultságra és leginkább meghökkentésre tervezték. Ezeknek a parókáknak a vázát drótok alkották. Sok esetben előfordult, hogy tárgyakat építettek bele a hajba. A kor legemlékezetesebb díszítése Belle Poule nevéhez fűződik, akinek egy bál alkalmával egy három árbocos vitorlás hajót építettek bele a hajába, amelyen még ágyuk is voltak. Maga a vitorlás is nagyszerű alkotás lett volna, de a parókára illesztve a történelem fodrász mesterműve lett.


Sissi (1955)

Erzsébet, osztrák császárné és magyar királyné volt, akinek a haja a bokáját súrolta, de egyes állítások szerint még ennél is hosszabb hajjal halt meg. Becenevén Sissi, nem használt póthajat egy-egy súlyos konty elkészítéséhez. Hiú ember lévén naponta 3-4 órán át is dolgozott rajta a házi fodrásza, akinek a munka végeztével be kellett mutatnia a hajkefét, amin a felséges asszony megszámolta, hogy hány darab hajszála hullott ki, és ha nem hullott, hanem tépett hajszálat talált, akkor a fodrászt nagyon megbüntette. Csak tudnám, honnan volt ennyi ideje, hogy a hajszálait vizsgálgassa?! A film ennek alapján megkövetelte, hogy a Sissit alakító Romy Schneider is súlyos kontyokat viseljen a forgatáson. A színésznő a forgatás alatt sokat panaszkodott a paróka súlyára, mely nagyon megterhelte a nyakát.

Forrás: AFP

A nagy Gatsby (2013)

20-as évek, hódít a Marcell-hullám vizes és rondós változata, pánttal lefogva és anélkül is. A férfiak jól fésültek, sikkesek, a nők bontogatják magukat. Ez egy botrányfilm, de be kell valljam, hogy ilyen bulisnak képzeltem a Vigadót, mint amilyen bulik a Gatsby házban voltak.


Rosemary gyermeke (1968)

A kultikusnak számító horror filmben Vidal Sasson volt a fodrász és ez volt az első nyilvános Sasson hajvágás, valamint innen indult Vidal Sasson hajforradalma is.

Vidal Sassoon és Mia Farrow

Dumb és Dumber, dilibogyók (1994)

Jim Carrey "jókisfiús" frizurája nagyon betalált, mert még a haján is lehet kacagni. Az egész vígjáték alatt legszívesebben kiigazítottam volna valahogy a frizuráját, hogy ne "anyuka kedvence" hajat viseljen, ami még egy öt éves kisfiúnak sem áll jól, nem hogy huszonötnek!

A kopasz Sigourney Weavertől a raszta John Travolta-ig

101 kiskutya (1996)

Glenn Close nagyszerű alakítása közben már gyerekként is azon gondolkodtam, hogy hogyan tudják ilyen borzasra megformálni a haját Szörnyellának, pedig akkor még nem is akartam fodrász lenni. Azóta is gondolkodóba esem, mert itt a tupír kevés, a műhaj sok... De biztosan rájövök majd egyszer!

A kopasz Sigourney Weavertől a raszta John Travolta-ig

Az ördög Pradát visel (2006)

Meryl Streep mellett Anne Hathaway szinte labdába sem tudott rúgni, mert szó szerint leszerepelte a filmben. Ettől függetlenül mind a kettőjük alakításait nagyon szeretem. Eme filmben, a hideg, kemény, ambiciózus és gazdag főszerkesztőnőt alakítja Meryl Streep, meglehetősen jól és utálatosan szerethetően. De a haja! Hölgyeim, amennyiben őszülnek, de nem eléggé, és ilyen ősz hajat szeretnének, úgy készüljenek fel, hogy le kell teljesen fehérre szívatni a hajukat és platinaszőkére festeni, majd hamvasítani, mert csak akkor fog kijönni ez a szín! Ennek a szerepnek a kedvéért órákat ült forgatás előtt a fodrászszékben, kiállva többször is az előbb említett macerás eljárást. Mindemellett csak napi egy pohár bort ivott, hogy elég vékony legyen, nem mintha lenne rajta bárhol is súlyfelesleg, és ha hihetünk a pletykáknak, akkor a botoxot sem vetette meg, valamint egy arcfelvarráson is átesett. Nem csoda, hogy még hatvan felett is dögös, stílusikon.


Az ötödik elem (1997)

Mila Jovovich narancssárga Kleopátra hajviselete, amit félbehagytak rasztázás közben, sokáig foglalkoztatott. Annyira megtetszett, hogy sokáig én is narancssárga hajat akartam magamnak, csakhogy nekem göndör a hajam, és emiatt sehogy sem jött össze a vizeshatású egyenes raszta séró. A filmet több évente meg szoktam nézni, és mindig elcsodálkozom rajta, hogy mennyire megelőzte a korát, és a mai napig is aktuális, nézhető.

2014. december 12., péntek

Fodrász karácsonyfa II.

Annyira a nyakunkon van a karácsony, hogy már ki se látszunk belőle! És ilyenkor legtöbbünket elfog a díszítési vágy, így mindenben a karácsonyi díszeket látjuk. Díszítünk otthon, a munkahelyünkön. Díszítjük az ajándékokat, a naptárunkat, a lakásunkat, a kertünket, a körmünket, a telefon tokunkat és hátterünket, a képernyővédő(i)nket... Ez alól a díszítési mánia alól a hajunk sem maradhat ki! 

Előző bejegyzésemben nem tértem ki, pedig szokásom elmondani, hogy hogyan lehet ezeket a hajakat elkészíteni. Nem fogok belemenni részletesen, de talán akinek van kedve és kézügyessége, az le tudja majd utánozni a frizurákat. Persze csak, ha akarja...!

Merevített

A hajat meghosszabbították és begöndörítették. A hajra egy merevített gúlát helyeztek, amihez apránként hozzáerősítették a loknikat. A végén simán feldíszítették, mint egy fenyőfát.


Gömbök

Nem fogok nagy titkot elárulni: az első bálozó, úgynevezett "nagylány" hajhoz hozzágumiztak pár darab üveggömböt. Hogy ez miért nem nekem jutott eszembe!?


Téli faág

Nem túl esztétikus, de azért vicces. A hajat tincsekre szedték, lefújták hajlakkal vagy hajhabbal, hogy összetapadjon, és dróttal kimerevítették. Néhol gömböket tűztek rá, és kész is a kies leveletlen téli faág karácsonyi díszítéssel. Én azért lefújtam volna zöld hajlakkal, hogy jobban mutasson, de lehet, hogy a fodrász művésznek így tetszett.


Masnis díszes

A hajat rétegenként haj-habozták és csavaróra tekerték. Csavaróról lebontás után nem fésülték át, csak hajlakkal kicsit megdolgozták, hogy ne pöndörödjön annyira, csak amennyire ildomos. Apró gömbökkel díszítették és a legtetejére egy húzós masnit rögzítettek hullámcsattal, hogy tovább tartson. Ez valamivel partiképesebb frizura, mint az előző.


Karácsonyi fények

A hajat haj-habozták, becsavarták majd mikor megszáradt, akkor apró masnikat formáztak belőle, leomló formában, vagyis fentről kezdték és úgy haladtak lefelé. Mint a parketta fonás esetében, bár itt nem fontak, hanem masniztak. Lehet kapni elemmel működő ledes karácsonyfa-izzósort, amit itt masninként építettek bele a hajba. Mutatós, igényes, és egy karácsonyi kosztümös bálon bizonyára nagy tetszést arat majd.





2014. december 11., csütörtök

Fodrász karácsonyfa

Oly sokféle fodrász létezik! Egyik imád hajat vágni, a másik csak a busás borravaló miatt marad a szakmában. Van, aki alkot és nagyokat álmodik, van, aki segít az embereknek önmagukra találni. Akad, aki kiszolgálja a vendéget és akad, aki megvendégeli az ügyfeleit. De a karácsony, az karácsony! Legalábbis Európában, és Amerikában többségében. Most ne menjünk bele a vallásokba...

És ha karácsony, akkor karácsonyfa is dukál!


Kínában is hódolnak eme furcsa ünnepnek a fodrászok:


Amerikában is látni elvetemült szakmabelieket:


De régebben is alkottak a mesterek extrém fákat... ööö...  hajakat:


De van, akinek az kényelmes, ha ő maga is egy karácsonyfa:


Még feketén-fehéren is látszik, hogy régen is voltak kreatív fodrászok:


Manapság már a férfiaknak is engedélyezett, hogy díszíthetik a fát:


És amit a férfiaknak is szabad, azt Lady Gaga is kipróbálja, már ami a divatot illeti: